Inscrutable Life

“Kétféle beszélgetés van.

 Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.

 

Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.

Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.

 

A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”

 

(Müller Péter: Szeretetkönyv)

”Aki másra néz, ha válaszra vár, magát sohasem érti meg.

Ám ha tükörképét kérdezi szüntelen, a világ lesz érthetetlenebb.

Aki nem tekint az égre, nem néz rá a napsugár.

Aki nem tekint a földre, az forrásra nem talál.

Aki előremenne, de mindig hátra néz, elvét minden útirányt.

Ám ha célján kívül semmit se lát, magára ölti a magányt.

Aki nem tekint az égre, éjjel vakon imbolyog.

Aki nem tekint a földre, némák annak a csillagok.”

/Laár András: Aki/

"Amikor egy olyan életet élsz, ami álmokra épül, félő, hogy a múlt feledésbe merül, miközben hasztalan rohansz a cél felé. S ha egy pillanatra megállsz, megrémülsz.

Eltévedtél."

(Fullmetal Alchemist c. film 29)

A szerelemnek csodás az íze, de ne feledd: ahhoz, hogy kaphass, adnod is kell, és emlékezz arra is, hogy csak az szerethet, aki ismeri és vállalja önmagát.
(Marc Lévy)

„...a jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerűen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak."

(Virginia C. Andrews Rain)

"A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.
Ha gyűlölsz valakit az azt jelenti, hogy még számít neked, hogy még kötődsz hozzá!"

(Losvig Sara)

Azt mondják véletlenek nincsenek. Furcsa. mostanában sok a véletlen körülöttem. Nem tudom hova tenni. Egyesek azt mondják, hogy ezek jelek, csak nem mindenki tudja értelmezni… Még is túl sok a véletlen mostanában. Egyik nap egy zeneszámot dúdolok magamban. Nagyon szerettem, túl lírai, túl szép. Olyan álmodozós zene. Bekapcsolom a rádiót és véletlenül pont ennek a számnak a szívbemarkoló gitárszólójának a közepére érkezem…

Mert hogy véletlenek nincsenek.

Egyik kedves barátommal beültünk dumcsizni egy belvárosi kávézóba, megvitatni az élet nagy dolgait. Szóba került a politika, a gazdaság, és a szakmánk összes létező vicces szituja, és természetesen a hölgyek is.

Magányos barátom, megkérdezte tölem, hogyan ismerkedsz egy nővel, hogyan ismered meg, mi alapján találom meg? Hirtelen csak annyit mondtam neki, hogy nézd a szemét és minden kérdésedre választ kapsz …

Barátom csak nézet, és nem értette igazán. Bántam, hogy nem tudtam jobban elmondani, megértetni vele.

Mikor este haza értem felkúsztam az internetre, és kis idővel később véletlenül belefutottam egy tündéri leányzó írásába, íme:

„Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a fájdalom, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a TIED. Minden igazi nő hétfátyol táncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljes ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy a fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.”

 

Uraim, igen … nézzétek a lányok szemét. Megéri!

 

ui.: véletlenek nincsenek ?

Játék véget ér.

 

Emlékszem, téli napok voltak. Hideg, de hétágra sütött a nap. Szerettem ezt az időt. A hideg pirosra marja az arcomat, de a nap fénye melegséggel tölti el a lelkemet.  Január volt, és bent ültem az irodában néztem ki az ablakon. Eszembe jutott milyen jó lenne ez nagyot sétálni ebben a szép időben Duna parton.  

Visszanéztem a monitorom elé … a másodperc tört része az a idő, amíg a szemem az ablaktól a monitorom felé érkezik; mai napig emlékszem arra a szempára amit akkor láttam, ami engem nézett, az a szempár ami több mint fél éve szembe ül velem. Égetett az a nézés, ránéztem a monitorom felett ismét, és Ö is nézett, majd elmosolygott. Hosszú idők óta először elmosolygott. Szívem vad kalimpálásba kezdett, mélyeket kellett lélegeznem, hogy túléljem. Bele gondoltam, de rég is éreztem ilyet, számoltam az éveket, bizony több mint 6 éve ért ilyen érzés.

Féltem ettől az érzéstől. Tudom, hogy hegyeket tud megmozgatni ez az érzés, de azt is tudtam, hogy poklok kínjait is át lehet ezzel élni… De nem érdekelt, jól esett. Bele vágok a játékba mondtam én ebbe a veszélyes játékba. Napok múltak egymás után mosolyogva, titkos kacsintásokkal, véletlen egymáshoz érésekkel és a szemek csatájával. Nem kellett egymáshoz szólnunk, de még is kommunikáltunk testbeszéddel, sóhajokkal, kacsintásokkal.

De még akkor is féltem… Ez a csodás szempár tele volt keserűséggel, hiába hoztam ki belőle az őszinte mosolyt, Ő még az elmúlt boldogtalan életét siratta, én meg a jelen kapcsolatomban éltem. Álmodoztam a jövőről…

Eljött az idő, amitől féltem… fájni kezdett a hiánya, a bizonytalan jövő képek, a vágyak által túlfűtött érzelmek és testi vágyak beteljesületlenségének fájdalmai. Nem tudtam aludni, csak forgolódtam és álmodoztam. Kell ez nekem kérdeztem? Egy barátom azt mondta erre, hogy ha nem kellene ez nekem, akkor bele se fogtam volna a játékba…

Lezárnám ezt a „kapcsolatot” mert már fáj. Lezárjam? ha igen akkor ott lesz a kérdés a lelkemben, hogy mit veszitek azzal, hogy meg sem próbáltam… Nem tudom.

Egy valami segít mostanában a zene. Felidézi a régi szép és meghitt élményeket, enyhíti a fájdalmat és segít elaltatni.

Úgy érzem, a játék véget ér lassan ….

 

„Játék ez, vagy valami más? Választhatok.

Egyre közelebb az idõn keresztül hozzád.

Ne bánts, ha mindezt így kívánom!

Ne legyen túl nehéz, az út, amin te lépsz,

Mert visszavárlak.

Arra kérlek, ne legyen túl nehéz neked,

El soha nem érlek, ha kettéosztod életed.

 

Add meg nekem a hosszú évekért,

Minden jóért és rosszért, amit kérek én!

Add meg nekem, engedd, hogy így legyen,

Mert a játék véget ért nekem.

 

Lennék harang, mi érted szól,

Vigasz lehetnék, ha búcsúzol.

Lennek szél, mely elkísér,

Minden dal, ami benned él.

 

Hát add meg nekem, engedd, hogy így legyen,

A hosszú évekért, minden jóért és rosszért, amit kérek én!

Add meg nekem, engedd, hogy így legyen,

Mert a játék véget ért nekem.”

 

(Edda - A játék véget ér)

 

Legyen szép napotok,

 

Inscrutable

 

ui.: Érdemes meghallgatni, jó zene :) 

Blogolni jó dolog !? :) 

 

Nem'tom. Lehet.

Megpróbálom. Ismeretlenül mindenkitől, de mindenkinek, de leginkább magamnak. Hogy kiírjam magamból... lehet hogy csak ennyi lesz, de lehet hogy többet is "blogolok". Meglássuk.

 

Túl a harmadik X.-en (ha így írom, hogy XXX az kétértelmű nem? :) ) sok mindent megéltem, láttam hallottam. Sok embert megismertem, megszerettem, és sokakat elfelejtettem, illetve elhagytam. Az biztos nincs két ugyanolyan ember, nincs két ugyanolyan mosoly, nincs két ugyanolyan "éjszaka" :). Minden ember más.

És ettől szép az élet ... tele ismeretlennel és tele megfejtendő titkokkal, és tele már megtörtént eseményekkel...

Remélem, kiírom magamból a szép lassan a fájó és az örömteli eseményeket ... szép lassan ...

Mosolygós szép napot mindenkinek.